Beszámolók
Napközis hittantábor
Harminckét gyermek és fiatal részvételével került megrendezésre az idei napközis hittantábor Alsóörsön, melynek a helyi katolikus egyházközség adott otthont. A résztvevő alsóörsi és szentkirályszabadjai gyerekek július 12. és 16. között tölthettek együtt öt tartalmas napot, melynek tematikáját Jézus Krisztus Hegyi Beszédének nyolc boldogsága alkotta. A hétfőtől péntekig tartó program alkalmat kínált többek között túrázásra, strandolásra, kalandpark-látogatásra és mini-zarándoklatra is.
A napközi nyitó szentmiséjét izgalmas robotika-foglalkozás követte a Művelődési Házban, majd sor került a tábor tematikáját adó Nyolc Boldogság ismertetésére, amit kézműves foglalkozás és táncház követett Timár Lajos tánc- és illemtanár vezetésével.
A keddi napon a csoport meglátogatta a Csere-hegyi Kilátót, délután pedig a Balaton hűsítő víze kínált csobbanási lehetőséget a megfáradt túrázóknak.
Szerdán jármű-konvoj indult útnak a táborozókkal Sümeg városa felé. A ferences templomban bemutatott szentmisét követően Rédey Zoltán gondnok úr ismertette meg a csoporttal a Sarlósboldogasszony Kegytemplom, illetve a Segítő Szűzanya kegyszobrának történetét. Külön megtiszteltetést jelentett, hogy Dr. Barsi Balázs OFM atya személyesen köszöntötte a hittanosokat és kísérőiket. A lelki feltöltödést igazi erőpróba követte, hiszen Sümeg várának bevétele nem is olyan könnyű feladat még egyszerű turistaként sem A várbeli idegenvezetés mellett a résztvevők sólyom-reptetést is megtekinthettek, és mindenki megtapasztalhatta, hogy a várból lefelé valahogy rövidebb az út, mint felfelé. A hazaindulás előtt még egy hűsítő fagylaltra is jutott idő a vár mellett.
A csütörtöki napon ismét a túrázásé volt a főszerep: ezúttal Paloznakra látogattak el a hittanosok, ahol megtekintették a Kálváriát, és együtt töltöttek egy játékos délutánt. A bográcsban főtt ebéd mindenkinek nagyon jól esett.
A napközis hittantábor zárónapján a gyerekek a kislődi Sobri Jóska Kalandparkban tehették próbára ügyességüket és bátorságukat.
Az Alsóörsi Római Katolikus Plébánia köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik lehetővé tették az idei hittanos napközi megszervezését! A köszönet szavával fordulunk Fenyvesi Mónika hitoktatóhoz, az általános iskola pedagógusaihoz és dolgozóihoz, Hajas Gyula, Dávid József és Timár Lajos urakhoz, a Napraforgó Óvoda konyhájához, a Művelődési Házhoz, valamint Alsóörs Község Önkormányzatához.
Hálával és tisztelettel:
Berkes Péter, plébános
Alsóörs
Szentkirályszabadja
Paloznak
Lovas
Gyorshír
A 2023. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
A 2022. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
Ministránsok
tízparancsolata
Egyházi Hozzájárulás
Plébániánk működése többek között annak köszönhető, hogy a Kedves Testvérek évenként rendezik egyházi hozzájárulásukat.
Az egyházi hozzájárulás a plébánia híveinek javát szolgálja.
Köszönetet mondunk azoknak, akik évenkénti hozzájárulásuk rendezése által is kifejezik,
hogy a közösség felelős tagjaiként kívánnak részt venni plébániánk életében.
A Kedves Testvérek a plébánián, a templom bejáratánál található csekken, és banki átutalással is rendezhetik egyházi hozzájárulásukat.
Alsóörsi Római Katolikus Plébánia: 11748083-20024183-00000000
Szentkirályszabadjai Római Katolikus Plébánia: 11748007-20068657-00000000
Paloznaki Római Katolikus Plébánia: 11748069-20031309-00000000