background
logotype

Hirdetmény

_____________________________________________________________________

 

Urunk színeváltozása

2017. augusztus 6.

1. Kedden és csütörtökön este 6 órakor igeliturgia lesz.

2. Augusztus 15-én Nagyboldogasszonyt ünnepeljük, a szentmise 11 órakor kezdődik.

4. Augusztus 20-án templomunk és egyházközségünk védőszentjét, Szent István Királyt ünnepeljük. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Főtisztelendő Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes atya lesz. A szentmise folyamán megáldjuk az új kenyeret.

5. A búcsúi szentmisét követő agapé megszervezésére tisztelettel felkérjük képviselőtestületünket és a Kedves Híveket.     

6. A Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus előkészületi imádsága:

Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

 

2017  Boldog Gizella Királyné Plébánia - Alsóörs   globbersthemes joomla templates