background
logotype

Hirdetmény

Szentháromság vasárnapja

2015. május 31.

 

1.    Kedden 5 órától ministránsfoglalkozás, 6 órától pedig igeliturgia lesz.

2.    Csütörtökön fél 6-tól Jézus szíve litániát imádkozunk, a szentmise 6 órakor kezdődik.

3.    Vasárnap Krisztus Szent Testét és Vérét – Úrnapját – ünnepeljük. A templomkertben úrnapi körmenetet tartunk. Kérem, hogy az ünnepre igyekezzünk elkészíteni az úrnapi oltárokat.

4.    Úrnapján szokásban van, hogy virágszirmot hintünk az Oltáriszentség előtt. Éppen ezért a gyermekeket bátorítom, hogy a hét folyamán gyűjtsenek virágszirmot, a jövő vasárnapi körmenet során pedig majd vonuljanak az Oltáriszentség előtt, és hintsék a virágszirmot.

5.    Az Új Ember és a Keresztény Élet megérkezett, és a templom hátuljában átvehető. Kérem, hogy aki Új Ember vagy Keresztény Élet előfizetéssel rendelkezik, a sekrestyében szíveskedjen rendezni az aktuális félév előfizetési díját.


2024  Boldog Gizella Királyné Plébánia - Alsóörs   globbersthemes joomla templates