background
logotype

Beszámolók

Alsóörs adventi zenés hétvégéi



A komolyabb zene kedvelőinek igazi csemege lehetett advent harmadik és negyedik hétvégéje.
Szombaton a katolikus templom várta este az érdeklődőket a veszprémi Szent Mihály Bazilika kórusának koncertjére.
A Zsilinszky Cecília karnagy vezette vegyeskar gazdag programmal érkezett. Műsorukon hazai szerzők:Kodály Zoltán, Esterházy Pál, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, valamint  Mozart és kevésbé ismertek, mint Benedetto Marcello (18. századi itáliai szerző)  szerepeltek.
A sekrestyéből az Ave Mariat énekelve állt fel a kórus. Zsilinszky Cecília a műsort úgy szerkesztette, hogy versekből idézett részletekkel tette hangsúlyosabbá az adventi várakozást.
„Legyünk egy kicsit csendben, karácsony lesz megint...” - hangzott a bevezető gondolatok között.
 
Orgonával Kreschka Károly kísérte a kórust,  fuvolán Szimicsek Lilla játszott szólót.
A csodálatos vegyeskari művekben a gregorián, a barokk, a klasszikus és a romantikus zene dominált.
Az adventi rorate (hajnali misék) meghatározó műfajából is énekeltek egy tercettet két női és egy férfi szólóhangra.  
 
Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a kultúrház nagyterme. Visszatérő kedves vendégeket vártunk, a Mendelssohn Kamarazenekart. A műsort megelőzően a 3. gyertya meggyújtására Albrecht Sándor helytörténészt, nyugdíjas újságírót, községünk díszpolgárát kérték fel. Így igazán mondhatjuk, hogy gyertyafényes koncerten élveztük a príma zenei válogatást és előadást.
A szerzők nevét nézve a műsoron bizony úgy tűnt, hogy fele-fele arányban szerepelnek ismert és kevésbé ismert zeneszerzők. De ez inkább az élményt fokozta, hiszen Kovács Péter karnagy felvezető mondataival  remekül előkészíti a befogadást. Gyanítom, nem csak vájtfülű zenetudósok ültek a nézők soraiban, talán többen voltunk olyanok, akik egyszerűen csak szeretjük a komolyzenét, nyitottak vagyunk az élményre és az új ismeretekre is. Mert jutott abból is szerencsére!
Geminiani Concerto grossojával kapcsolatban megtudtuk, hogy ez az eredetileg Corelli zenéjére készült átirat valójában „őrületet” jelent, a  zene szent, szép, visszatérő motívumaival építkező, ismétlődő, egyúttal fokozódó, sodró lendületű örületét.A szólisták játéka közénk varázsolta ezt a hangulatot: Kovács Péter és Csaba Ágnes hegedűn, Pillér Tamás brácsán, Füke Ákos csellón és Dinnyés Soma csemballón.   
Az is érdekes adalék, hogy Dvořák egyetlen nap alatt írta meg Rondó-ját  (körtánc), ezt a gyönyörű darabot, csak hogy legyen a fellépésükkor egy ráadásra alkalmas tartalék mű is.
Kiváló ifjú tehetséget mutatott be Kovács Péter (ezt is feladatuknak tartják) Ripka János személyében (aki a bécsi zeneakadémián tanul mesterfokon).  Játékát ebben a műben, valamint a következő Popper- rapszódiában is megcsodálhattuk.
Grieg Két melódiája a táncról és a találkozásról szólt, majd a dán származású Gade Karácsonyi dallamok c. műve következett több tételben,  az utolsóban (A kis Jézus megszületett) egy gyönyörű hangú általános iskolás kislányt hallottunk, Weisz Viktóriát.
Az utolsó darab Händel műve volt, Gloria in Excelsis Deo.  Szili Gabriella énektudása méltán kapott nagy tapsot, csemballón Dinnyés Soma kísérte.
Nagyon szép este volt! Köszönjük Mendelssohn!

A katolikus templomban 19-én este is várták az érdeklődőket. Templomi énekkar szervezésébe kezdett pár hónapja Pusker János kántor, s úgy gondolta, ebben az adventi időben elő kellene állni egy kis műsorral.
Jó segítőtársakat talált ehhez, hangszeres és énekes segítőket, így kerekedett nagyon szép, meghitt élménnyé ez az este. Erről a szép számú hallgatóság hosszan tartó tapsa meggyőzhette a fellépőket, akik között ifjú tehetségeket is hallhattunk.
A műsor ezúttal is az Ave Mariaval kezdődött, Balázs Márta gyönyörű hangján szólalt meg. Pusker János ezután a Gyertyagyújtási ének archaikus strófáit énekelte, majd az „adventi hírnökök”, a Jászvári testvérek, Alíz, András és Erik finom gyermekhangjai rezdültek a figyelmes csöndben.
Orgonán, hegedűn és énekhangon csendült fel Monteverdi Ave Mariaja (Pusker János, Tóth Péterné Vörös Ágnes, Balázs Márta).  Bach Sarabande c. művét a hegedű és az orgona keltette életre (Tóth Péterné Vörös Ágnes és Pusker János).  Elhangzott a Csendes éj furulyán is (Jászvári Alíz),  trombitán is (Szintay Ágoston és Mesics Jeromos).  Jeromos még mást is fújt nekünk,  Csajkovszkijtól a Régi francia dalt és Vivalditól a Négy évszakból egy részletet.

A sok szép zenét jól oldotta két gyönyörű vers is: Reményik Sándor Ne próbálj! c. versét Meszes Ferencnétől, míg Nagy Gáspár El kell érni Betlehembe c. versét Töltési Erzsébettől hallottuk.
A kórus  - rövid együtt munkálkodásukhoz is viszonyítva – remekül helyt állt.
Néhány példa az árnyalt, összetett, összehangolódó munkára.
A fő dallamok ismétlődnek szóló és kórus felelgetésével az adventi szekvenciában
 (Balázs Márta, Pusker János előének, kórus), de régi egyházi éneket is hallottunk három szólamban (Pásztorok jertek!),  ahogy a Csendes éj is így hangzott el.
Egy régi angol karácsonyi dalból Farkas Ferenc zeneszerző vegyeskari művet alkotott, az egyik legszebb, legkedveltebb dallá ismerült azóta a Soha nem volt még ilyen áldott éj.... kezdetűt.
A hálás taps ráadást is követelt, egy ismeretlen szerző olyan művével fejeződött be az est, amire a legnagyobb szüksége lenne ma a világnak, s benne az embernek: Dona nobis pacem! (Adjon az Isten békét!)

Jó, hogy a katolikus templomban ilyen csendes, békés építkező munka folyik, s reményt keltő jó érzés, hogy Kálmán Csaba református lelkész is ott volt ezen az estén. Péter atya hívására végül együtt mondtak áldást a távozókra.
Gazdag este volt ez is, töltekeztünk lélekben, talán tartalékolni is tudunk ezekből a zenei estékből inségesebb napokra.

Csiszár Edit

2024  Boldog Gizella Királyné Plébánia - Alsóörs   globbersthemes joomla templates