background
logotype

Beszámolók

Hit és költészet

 A hit átsegít a nehézségeken,
az irodalom, a kultúra szebbé tesz az életünket, vallja dr. Szathmáry László Szentkirályszabadján élő nyugalmazott állatorvos, diakónus.

Ladikos című verseskötetével ünnepelte Ajkarendek lakossága a Költészet napját a művelődési házban április 18-án. Szathmáry László a program előtt közreműködött a templomban a szentmisén. A rendezvényen elhangzott, a kötet bevételét az alsóörsi egyházközség számára ajánlja fel.


Az író-olvasó találkozón a szerző olvasott fel verseiből, valamint a hallgatóság soraiból négyen, Csáki István, Rainiss Andrea,
Jusztin Jánosné és György Zoltán vállalták, hogy felolvasnak egy-egy költeményt.
Gitáron és énekkel közreműködött Györgyné Kollár Gabriella és citerán a Kapolcson élő,
de Ajkarendekhez is kötődő holland származású alkotó, Jan Ten Hove.



Szathmáry László kérdésünkre elmondta, a hit és a költészet szebbé teszi az életét.
Első versét hatodik osztályosként írta. Ma már felesége, három felnőtt gyermeke valamint öt unokája is olvassa verseit.



A kötet címe a Ladikos azt fejezi ki, hogy mindannyian átutazók vagyunk az élet tengerén.
A viharokat, nehézségeket könnyebb úgy átélni, ha van hitünk, célt pedig csak akkor érhetünk, ha ismerjük a helyes irányt.

T. A.

Fotók : F.P.T.

(Forrás: www.ajkaiszo.hu)

 

2024  Boldog Gizella Királyné Plébánia - Alsóörs   globbersthemes joomla templates