background
logotype

Archivum

___________________________________________________________________________________

 

Krisztus Király Vasárnapja

2017. november 26.

 

1. A Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus előkészületi imádsága:

      Mennyei Atyánk, minden élet forrása!

Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

2. Szerdán és pénteken 5 órakor kezdődik a szentmise.

3. A szerdai Szentmise előtt rózsafüzért imádkozunk, a pénteki Szentmise előtt pedig Szentségimádást tartunk.

4. A szerdai Szentmise után lesz felnőtthittan.

5. Karitász Csoportunk továbbra is várja az adományokat Szent Erzsébet kötényébe. A Kedves Testvérek adományaikat a padsorok mögött található Karitász-perselyben, a tartósélelmiszer-adományokat pedig a sekrestyében helyezhetik el. A gyűjtés december 10-ig tart.

6. Szombaton – délután 3 órára közös adventi koszorú készítésre hívjuk a családokat a plébániára. Alapanyagot hozzunk magunkkal!

 

7. Jövő héten advent első vasárnapját ünnepeljük. A Szentmise után a hittanosok Szent Miklós püspökről szóló megemlékezését láthatjuk, és várjuk a Mikulást.

 

8. Debreceni Elemérné testvérünk visszaadta lelkét Teremtőjének. Elhunyt testvérünk temetése hétfőn délután 2 órakor kezdődik.

 

9. Az Élő Víz kiadvány a padsorok mögött megtalálható.

 

2024  Boldog Gizella Királyné Plébánia - Alsóörs   globbersthemes joomla templates